literature

Mi vagyok

Deviation Actions

Wesnady's avatar
By
Published:
122 Views

Literature Text

Mi vagyok nélküled?

Porból lettünk hajdanán, sok monda erről szól.
De szívem mélyén érzem, sőt pontosan tudom,
Hogy belőled lettem én,
Miattad öntött el az életérzés.
Régebben csak csend volt,
Mely feketén ragyogott.
Mégis elég volt tőled egy-két szó,
S minden megoldódott, mi régen gond volt.
Kinyílt a száj, a hang megszólalt,
Mintha megannyi tündér táncot rótt volna.
S íme, körvonalam rajzolódik,
S e égi dalra a Hold is előbújik.
Beragyogja ezüstös fénye az egész eget,
Végül sugara célba ér gyönyörű szép szemedben.
Ekkor a szemem világa megjelent, végre láttam.
Kit először megláttam szebb volt, mint vártam.
S akkor meglátsz engem
A gyönge Hold fényében.
Megfogod kezem a csodának utat engedve.
A melegség elindítja a vért az eremben.
Ekkor megdobban a szíved, érzem ingered,
S mintha az enyém is válaszolna a tiedre.
Szemembe néztél s arcodon egy görbe húzódott.
Nem tudom miért, de az enyém is követte a mozdulatot.
S végül kitör a nevetés,
Mintha csak erre várt volna mindenegyes teremtés.
Lelkem létrejött, megjelent.
Most már végre teljes az életem.
Ekkor közelebb jössz és átölelsz,
Szívünk összeér s a végén egy lesz.
Ilyenkor jövök rá, hogy bíz az előbb tévedtem,
Az ölelés az, mely megváltoztatja életem.
A fülemhez hajolsz, s belesúgsz egy szót.
Abban a pillanatban minden megváltozott.
Hajam hosszabb lett, szívem is megnőtt.
Íme, készen vagyok nincs más teendő.
Csak állunk egymással szemben,
Körülöttünk uralkodik a hatalmas csend.
Megszállottan nézzük egymás szemét, nem is tudjuk, hogy miért.
Megteremtve azzal életem legeslegszebb percét.
Pár perc se telik bele, egyre közelebb hajolunk.
Bár fogalmunk sincs, hogy mit is rejt számunkra ez az út.
S akkor, mint megannyi tündérmesében
Elcsattant a szerelmes csók, mely életre keltett.
Beragyogott mindent a világosság,
A természet egyre csak szebb lett.
Kis madárka üldögél a faágacskán,
S csodálatos éneket csak nekünk zeng.
Zölddel a fű, élettel telik meg a rét,
Vígan fogócskázik körülöttünk a sok pici tündér.
Halk csobogással vízesés zúg le a magasból,
Enyhén habzó vízével mossa a partot.
Hirtelen véget ért az idill, kinyitom a szemem,
Mint villámcsapás, oly gyorsan ért véget.
Eltűntél. Már nem vagy előttem.
Hiába kutatom gyönyörű szép szemedet.
Eltűnt a rét, nem csörgedezik a patak,
A megannyi tündér elszállt, csak én maradtam.
Nem ül a fán egy madárka se, nincs már ott senki,
A víg zene elhalt, újból csend uralkodik.
Érzem, hogy halványodom, elvesztem a fényem.
A hold is elvándorolt, minden sötétségben úszik. Végem.
Eljön értem a halál, szép lassan mardos
Hiába állok ellen, mint egy megszállott harcos.
Újra csak a körvonalam látható.
Még pár perc és már én se vagyok.
De halálom eljövetelekor is csak arra a szóra gondolok,
Mit fülembe súgtál, amivel elindult minden jó.
Arcomon mosoly ül ki, nem számít, mit hozz számomra a sors.
Mosolyodra emlékezve halok meg, s így már nem is érdekel, hogy rajtam a sor.
Hangosan kimondom megtörve a csendet,
Szeretlek! Kiáltom, s ezután megszűntem.
Visszhangzik a szó, száll a végtelenbe.
Csak remélni tudom, hogy egyszer eljut majd füledbe.
Íme, itt a bizonyíték, lásd, hogy nem hazudok,
Mikor azt mondom, hogy nélküled semmise vagyok
© 2015 - 2024 Wesnady
Comments2
Join the community to add your comment. Already a deviant? Log In
Hun-Ter's avatar